Kellék
filozófiai folyóirat

    folyóiratok   » Kellék
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 6. szám, 1996 »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 

Egy eljövendő Nietzsche-fordítás előjátéka

amelyben elmesélem, hogyan járt egy gyanútlan Nietzsche-olvasó, aki nem tud németül

HORVÁTH GIZELLA

A gyanútlan olvasó – nevezzük el Elsődleges olvasónak – egyáltalán nem főszereplője az elbeszélésnek; csak arra való, hogy lépre csalja az olvasót – nevezzük el Másodlagos olvasónak – aki abban a hiszemben fogja elolvasni e sorokat, mintha valakiről lenne szó, miközben valamiről van szó: Rosszról (Schlecht) és Gonoszról (Böse).

A gyanútlan olvasó – az Elsődleges – a történet szempontjából egyetlen lényeges tulajdonsággal rendelkezik (ha egyáltalán a nem-léttel rendelkezni lehet): nem tud németül. Kénytelen tehát Nietzsche-t fordításban olvasni: magyarul és románul. Szerencsére Nietzsche-t olyannyira lefordították, hogy a gyanútlan olvasó akár párhuzamos fordításokat is használhatna, ha, teszem azt, valami gyanússá válna számára.

A Zarathustra-ban, a történet szempontjából, semmi gyanúsat nem talált. Még a Túl Jón és Rosszon-ban sem. Elsődleges olvasó végtelenül örül annak, hogy Nietzsche kivetkőzött rejtettségéből és tisztán elénkbe tárja a Rossz és Gonosz közötti különbséget.

A Rossz és a Gonosz más-más világhoz (értékrendhez) tartoznak. A Rossz az úr-morál egyik alapvető kategóriája. Az előkelő az úr – az értéktételező, az érték-meghatározó. Független ember; nem a király, még kevésbé a nép függvénye. Nem a társadalomért (királyért, hazáért, népért vagy munkásosztályért) él és cselekszik. Ő a társadalom célja és értelme. „A társadalomnak nem szabad a társadalomért léteznie”1. Talán azért, mert a társadalom nagy része csőcselék, talán mert aki nem csőcselék, az is csak egy híd az emberfeletti emberhez. Az emberi társadalom célja az emberiség felett van – de csakis önmagából építkezhet. A nyáj (csőcselék, rabszolgahad – csak néhány név arra a jelenségre, amit kíméletesen népnek, tömegnek nevezünk) nem független; csak az urakkal ellentétben definiálhatja önmagát. Amit szeret és nem szeret, elvár vagy megtilt, csak az előkelők által létrehozott értékek visz- és visszás fénye.

Az előkelő, az úr, nem kívülről kapja értékeit. Isten meghalt, a társadalom nem él, csak vegetál – az értékek külső forrásai elapadtak. Az előkelő ember értékteremtő, önmagát érzi értékmeghatározóvá: „ami nekem káros, káros önmagában.”2 Nem szorul rá mások értékelésére, megvan benne az alapbizonyosság. Ismeri saját kiválóságát és életteljességét, hatalomtöbbletét. Ezáltal, a Jó és Rossz fogalmai az úr-morálban a következő meghatározást kapják: „Jó” egyenlő az „előkelővel”, a „Rossz” egyenlő a „megvetendővel”. Mert az „úr” határozottan tudja, hogy a „rabszolga” kevésbé értékes, tehát megvetéssel fordul feléje (pontosabban, fordul el tőle).

Az előkelő tudja, milyen fontos a veszély a „faj” nemesítése szempontjából; a veszély, a harc edzi meg a szellemeket, a lelkeket. Ha a feszültség teljesen felenged, az egyedüli túlélők a „gyógyíthatatlanul középszerűek”3. A veszély tehát hozzátartozik a Jóhoz (az úr-morál szerint). Mert ha belépünk a rabszolga-morál paradigmájába, minden a feje tetejére áll. A Rosszból Jó lesz, a Jóból Gonosz.

A közönséges ember (a rabszolga) az, aki függ másoktól. Anynyira függ másoktól, hogy már-már nem aki, hanem ami. Értékeinek gyökerei nem önmagában vannak. Pontosabban, ezek az értékek hamis, becsapó értékek, és amennyiben az előkelőek által tételezett értékeknek a visszfényei, gyökértelenek. A közönséges ember mindig az, amivé számítják; mindig megvárja mások véleményét, és ennek aláveti magát.

A közönséges ember kevesebb, mert élete kevésbé teljes, kevesebb az ereje (szellemi ereje elsősorban), ezáltal hatalomakarása sem érvényesülhet tisztán, becsületesen, mint az előkelők esetében. Szükség van ravaszságra, csalafintaságra, hazugságra. Olyan alapos becsapás végeztetik a rabszolga-morál által, hogy a közönséges ember teljes odaadással elhiszi, és a nemesebb számára is veszélyes csábításként jelenik meg. A közönséges ember a harcban alul marad, tehát elveti a harcot, megbélyegzi az erőszakot, és olyan hasznos „értékek” mellett kardoskodik, mint a részvét, a meleg szív, az alázatosság. Így egyre nyilvánvalóbb, hogy a közönséges ember morálja a félelemből ered; ami veszélytelen, jó, ami veszélyes, gonosz.

A megfordítás tökéletes. Mindaz, ami gyengíti az életet és a középszerűség melegházává változtatja a társadalmat – rossz az előkelők szempontjából, és jó a közönséges ember szempontjából. Az egyenlőség, amely mellett kardoskodnak a középszerű emberek – az úr-morál szerint az élet tagadásának akarata, a hanyatlás elve. A Rossz, az Jó.

A Jó viszont Gonosz. A Jó félelmet kelt és félelmet akar kelteni – így az előkelő morál; de „mindannak, ami az egyént a nyáj fölé emeli, s a felebarátban félelmet ébreszt, mostantól gonosz lesz a neve”4 – a rabszolga-nyelv jelrendszerében.

Remélem, a Másodlagos már kellőképpen elszédült a sokféle Jó és Rossz közötti ugrálás következtében, és már érzi a stabil paradigma szükségét. Elsődleges beleegyezik: legyen a viszonyítási pont az úr-morál (ha Másodlagos odafigyelt, már rég rájött, hogy tulajdonképpen más választásunk nincs). Rossz és Gonosz között van egy lényeges különbség: a Rossz rossz, a Gonosz pedig jó. Ezen kívül van egy árnyalatnyi különbség, ami megindokolja, hogy a rosszat Rossznak nevezzük, a jót pedig Gonosznak.

A Rossz semleges; a Gonosz szándékos. Az időjárás lehet rossz, de nem lehet gonosz. Gonosz csak az lehet, aki (és nem ami) ártani akar. Ennek a különbségnek olyan mélyek a gyökerei, hogy Elsődleges csak a Másodlagos kedvéért kísérli meg újból a lemerülést.

Az emberiség három periódusát különbözteti meg Nietzsche:

-   a morál-előtti periódust – amikor a cselekedetek értéke kizárólag annak következményétől függött.

-   a morális periódust – amikor a szándék adta meg a cselekedet értékét (a szándék volt „a cselekedet teljes értéke és előtörténete”5).

-   a morálon kívüli (túli?) periódust – amikor felmerül, hogy „éppen abban, ami egy cselekedetben szándéktalan, abban rejlik döntő értéke”6.

A Rossz és a Gonosz közötti különbséghez hozzátartozik az, hogy a rabszolga-morál a morális periódusból való; az úr-morál a morálon kívüli periódus felé tart. Az előkelő ember úgy cselekszik, hogy egyszerűen érvényesíti erejét, életteljességét; mit bánja ő a közönséges embert! Nem foglalkozik a Rosszal, mivel nem tagadó, hanem igenlő; az életet igenli, és ezáltal értékeket teremt.

Számára a közönséges ember nem téma; Epikurosz istenéhez hasonlóan, a maga derűs életére törekedvén, nem foglalkozik a közönséges emberrel. A közönséges ember ellenben csak viszonyításból tud élni; az előkelő ember puszta létét fenyegetésnek értelmezi, és ártó szándékkal ruházza fel. Szerinte az előkelő ember nem csak éli az életét, hanem szándékosan tör a közönséges ember életére. Minden előkelő erő megnyilvánulását úgy értelmezi, mint szándékos agresszivitást, ami tételesen ellene irányul. Ez már nem csak rossz, ez már gonosz. A gonoszt nem lehet megvetni; félni kell tőle, rettegni, megbélyegezni, de megvetni nem lehet. A megvetés velejárója a felülemelkedés, a közömbösség. A közönséges ember nem tud közömbös maradni az előkelővel szemben, mert az általa kiváltott félelemből él; egész értékrendszerét ez a félelem határozza meg. Ezért az előkelő, a Jó, nem egyszerűen rossz a rabszolga számára, hanem gonosz.

Tiszta sor! A még mindig gyanútlan olvasó elraktározza a Rossz és Gonosz fogalmainak általa feltételezett Nietzsche-féle értelmezését. És elkezdi olvasni a kommentár kommentárját: A morál genealógiájáról szóló vitairatot7. Ezt már románul, mert ez a fordítás hozzáférhető számára. Elsődleges a bőség zavarával küzd. Két fordítás áll rendelkezésére: Genealogia moralei, kiadta a Mediarex kiadó, megjelent Bukarestben, nem derül ki, milyen évben (talán 1994-ben? – az Elsődleges memóriája nem megbízható), és Despre genealogia moralei, kiadta az Echinox kiadó Kolozsváron, 1993-ban. Párhuzamosan olvasni felesleges, választani kell. A gyanútlan olvasó megnézi a tartalomjegyzéket. A Genealogia moralei-ban az első értekezés címe: „Bine şi Rău”, „Bun şi Rău”. A Despre genealogia moralei-ban ugyanaz az értekezés a következő cím alatt jelenik meg: „Bine şi Rău”, „Bun şi Dăunător”.

Elsődleges tudja az előbbi olvasmányaiból, hogy Jó és Jó között különbség van, még akkor is, ha ugyanazt a terminust használja az előkelő is, a közönséges is. A Rossz és Gonosz közötti különbség nyelvileg is kifejeződik, tehát a Genealogia moralei-t félre lehet tenni, mert képtelen ezt a lényeges különbséget visszaadni. A választás megtörtént; de a gyanú már belekezdett alakoskodó működésébe.

A „Rău” vagy a „Dăunător” felel meg a „Gonosznak”? Értelemszerűen, a Gonoszt kellene ekvivalálni a Dăunător-ral; a közönséges ember ártónak érzi a Gonoszt. Az előkelő ember számára a Rossz nem ártó; fölötte van, megveti. Mégis, valami nem klappol, ahogy az Elsődleges egyik ifjú barátja mondaná8.Nézzük, mit mond a fordító (mert szerencsére mond valamit; a Genealogia moralei fordítója nem mond semmit.)

A fordítótól megtudjuk, hogy Nietzsche-nél a szóban forgó cím a következő: „gut und büse”, „gut und schlecht”. A fordító a „böse”-t elintézi azzal, hogy hagyományosan rossznak fordították (rău). A „schlecht” viszont sokkal több fejfájást okozott a fordítónak. Választhatott volna az ostoba (prost), a romlott (stricat), a megvetendő (detestabil) és az ártalmas (dăunător) között. A fordító a „dăunător”-t választotta.

Álljunk csak meg! Ezek szerint a „dăunător” a rossz, az előkelő ember moráljához tartozik! Elsődleges szerint a fordító rosszul választott, de ebbe bele lehet nyugodni. Jegyezzük meg, hogy „rău” annyit tesz, mint „gonosz” vagy „böse”, és „dăunător” annyit, mint „rossz”vagy „schlecht”.

És most a Másodlagos vegyen mély lélegzetet, és olvassa el a következő részletet:

„... de mult este întru totul limpede ceea ce vreau eu, ceea ce înteleg eu tocmai prin acea cheie primejdioasă înscrisă în fruntea ultimei mele cărţi: Dincolo de bine si rău ... Ceea ce în nici un caz nu vrea să însemne Dincolo de bine si dăunător.9

Helyettesítsük be a kérdéses fogalmakat, és próbáljuk meg lefordítani: Nietzsche utolsó könyvének címe: Túl Jón és Gonoszon, ami nem jelentheti azt, hogy Túl Jón és Rosszon.

Most már világos! Nietzsche nem az előkelő morált akarta meghaladni, hanem a rabszolga morált, az ő Jó és Gonosz fogalmaival együtt!

Nietzsche egyik alapművének címe hagyományosan lett roszszul lefordítva – ha egy ilyen merész kijelentést egy olyan Elsődleges, aki nem tud németül, bátorkodhat megfogalmazni. Ha a cím ezen hagyományos fordítását tartja szem előtt, egy másik gyanútlan olvasó nehezen fog kikecmeregni a jók, rosszak és gonoszak labirintusából, nem tudván végül is, hogy a rossz vagy a gonoszabb a rosszabb.

Minden fordítás ferdítés, de csak kivételes esetekben a fordítás megfordítás. Ebben az esetben, például.

 

1 Túl Jón és Rosszon, Ikon, Bp., 1995, 126. o.

2  Uo., 127. o.

3  Uo., 131. o.

4  Uo., 77. o.

5  Uo., 32. o.

6  Uo., 33. o.

7 A Túl Jón és Rosszon a Zarathustra kommentárjaként született meg; A morál genealógiájáról mint a Túl Jón és Rosszon kiegészítése.

8 A történet szempontjából semmi jelentősége a „klappol” kifejezésnek, de növeli hitelességét.

9 Friedrich Nietzsche - Despre genealógia moralei, Ed. Echinox, Cluj,  1993, 46.o.

 
 
kapcsolódók
» a Kellék honlapja
» impresszum 1994-2004
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Magyarság
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Erdélyi Tudósítások
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Hátország
» Helikon
» Hid
» Hitel
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Füzetek
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék