A
váradiság metafizikája (Macskakövek)
1. Azt írja Krúdy
valahol a váradiakról, hogy soha nincsenek otthon, mindig vendégségben vannak.
Ebből a megállapításból szeretnék kiindulni a váradiság metafizikájának
elemzésében. A ma – regionalitásrendszerekben és alternatívákban gondolkodó –
embere számára talán fölösleges kísérletem létjogosultságát bizonyítani.
Arisztotelész a kategóriák megnevezésekor kérdéseket is használ, nemcsak abszolút
fogalmakat. Ezekben a kérdés formájában megfogalmazott kategóriákban valami
több van, mint meghatározott, kijelentett társaiban. A különbséget amelyről
beszélek, Heidegger „ontológiai differencia”-nak nevezte. A lét és a létező,
illetve a kijelentés és a kérdés közötti különbségről van szó. A kérdés
tartalmazza az állítást, ezért van az, hogy mindig valamire kérdezünk
rá. A rákérdezés egyfajta távolságot (differenciát) jelent a kérdező
és a kérdés tárgya között.
2. Ha a váradi soha nincs otthon, akkor hogyan határozhatjuk meg létének metafizikai
alapjait? Fellelhető-e benne valamiféle önazonosság amelynek alapján
aztán elmondhatjuk: a váradi teljességgel van? A váradi differenciában van
otthonához képest. Azaz nincs otthon. Eme ontológiai differencia objektivációja
a fizikai (a váradi és az otthona közötti) távolság. (Például a köztem és
az otthonom közötti ontológiai differencia cirka 150 km.) Ezzel azonban úgy
gondolom meg nem mondtunk semmit a differencia lényegéről. Ha azonban
elvi síkra helyezem a problémát, akkor kézenfekvő megoldásnak tűnik
az arisztotelészi, s így a váradi lét alapkategóriáját egy kérdéssel „hogyan-létnek”
nevezem majd.
3. Hogyan van hát a
váradi?
A kérdés megválaszolásához előbb tisztáznunk kell az otthon fogalmát,
mert ehhez képest határozzuk majd meg a hogyan-létet. Mit jelent a váradi
otthona az őt kereső számára? Azt a helyet fogja jelölni,
ahol nincs ott a váradi. A kereső azt mondja: „Nincs itt és most senki!”
A hogyan-létet épp ez a megállapítás határozza meg. A hogyan-lét a nem-itt
és a nem-most, azaz a máskor, és a máshol fogalmaival írható le.
4. A „máskor és
máshol”-ban létező percepciója és megértése is a „máskor és máshol”-ban
valósul meg, ugyanis a jelentés és jelentésadás folyamatai sajátosan alakulnak
a hogyan létben, mivel magukban hordozzák e létmódusz differenciális jellegét.
A váradi egy mindig másra utaló iterációs jelrendszerben mozog. Nemcsak mindig mást
fog fel és ért meg, de mást is mond, mint amit gondol.
Nem tudja azt mondani, amit gondol, mert annak amit mond az a jelentése (értelme)
arait gondol. Látszólag inautentikus létforma. Figyelembe kell azonban vennünk,
hogy a differencia állandóan van, folytonos ugyanis a megfelelés a differencia
két végpontja (az elgondolt és a kimondott dolgok) között. Éppen ez adja meg
a hogyanlét autentikus jellegét. Ha mindez így van, vajon megőrizhető-e
a hogyan-lét regionális jellege, vagy épp ebben az ellentmondásban (a váradiság
azonos a nem–váradisággal) lelhető fel tulajdonképpeni lényege?
5. A fentiekben
elmondottak értelmében most vizsgáljuk meg újra az otthon fogalmát. Az otthon
nemcsak az a hely, ahol a váradi épp akkor nincs ott, hanem az a terep is,
amely lehetőséget biztosít az iterációs jelrendszer és a differencia
működésére. Hasonlóan, csak az a hagyomány vállalható, amely az iterációs
jelrendszer és a differencia meglétére lehetőséget ad (puszta lenyomat
marad a hagyomány és nem lesz otthona annak, aki ezt nem tudja). Az „otthon” így
zárja magába a „máshon”-t, s a hagyomány így válik elevenné.
A „máshon” pedig az a hely, ahol a hogyan-létben létező épp tartózkodik
az „itt és most” meghatározottságai nélkül, tudatában egy újabb „máshon” jelentésével.
A hagyomány is megszabadul puszta kép mivoltától s a kínzó aktualizálástól
a differenciában, mert mást jelent, azaz differenciában áll jelentésével,
s így megteremti a „máshon” létéhez szükséges feltételeket.
6.
Ugyancsak Krúdy írja Váradról, hogy a mindennapi csodavárók világa ez. A csoda azonban mindig máshol és máskor játszódik le. Ugyanez
a helyzet a létfeltárulkozással is. Ez az amit a hogyanlétben létező ember
tud.
Veres Zoltán