Kellék
filozófiai folyóirat

    folyóiratok   » Kellék
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 24. szám, 2004 (Immánuel Kant) »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Kant és Herder – hasonlóság és különbözőség

Kant és Herder – hasonlóság és különbözőség

RATHMANN JÁNOS

Számos életrajzi adat és elmélyült tanulmány olvastán egyértelműen állítható, hogy Kant volt az, aki döntő szerepet játszott a fiatal Herder filozófiához való fordulásában. Ugyanis a tudományos kutatás kanti példája és oktatási gyakorlatának vonzó mintája volt az, ami felkeltette Herderben a kritikai szellemet, és inspirálta a kritikai módszert, amelyek birtokában sikerrel interpretálhatta korának eszmeáramlatait. A „kritikus” Herder sohasem vált ugyan a kriticizmus epigonjává: saját útját járta, ám a kanti szellem alapgondolatait nem szűnt meg követni.

Diákkorában készített előadásjegyzetei tanúsítják a kanti egyetemi előadások nagy vonzerejét: minden filozófiai stúdiumának hallgatója volt (antropológia, fizika, ontológia), de látogatta matematikai és geográfiai előadásait is.1 Rousseau-ról és Hume-ról, illetve az akkoriban egészen új filozófiai antropológiai eszmékről Kant szájából volt szerencséje először hallani. Ilyen széleskörű filozófiai műveltségre ebben a korban szinte egyedül a königsbergi egyetem magántanárának óráin lehetett szert tenni.

Akár későbbi nagysikerű pályaműveire, akár Goethe nagy weimari inspirátorára és alkotótársára gondolunk, igazolva látjuk e nagyszerű kanti indíttatást.

Kant tehát már egyetemi előadásaiban sokat foglalkozott Humemal és Rousseau-val, majd később műveiben még inkább kifejtette és precizírozta e gondolatait. Főművére, A tiszta ész kritikájára kiváltképp nagy hatást gyakoroltak Hume ismeretelméleti eszméi. Kant azonban Hume-ban, Herderrel ellentétben, nem a történészt és történetfilozófust kereste, hanem a gnoszeológust. Rousseau tanaival sokoldalúan számot vetett, kivált etikai elveivel, akárcsak a korabeli német kultúra és szellemiség, ám nyelvelméleti gondolatai alig keltettek benne rezonanciát. Herder Rousseau-élménye legalább ilyen erőteljes volt, de őt inkább a történetszemlélete és nyelvfelfogása foglalkoztatta. Ugyanez vonatkozik Hume-ra is.2

Mindketten a felvilágosodás gyermekei, és mindketten a felvilágosodás bírálói, meghaladói. Óriási életműveik nem lerontják, hanem kiegészítik egymást. Mindamellett a nyilvánvaló különbség életműveik között, hogy Kant, bár szemügyre vett néhány történetfilozófiai kérdést, melyeket részint a felvetődő polémiák, részint a társadalmi miliő megkívánt tőle, valójában azonban soha nem dolgozott ki történetbölcseleti módszert. Írásai rövid vázlatok, ösztövér összefoglalások. Kritikái felölelték ugyan a filozófiai problémák nagy részét, de a történetfilozófia, éppen a kritikák konzekvens módszerszemlélete és koherenciája miatt, levezethetetlen volt a három Kritikából.

Ezt a kidolgozatlanságot ma is tekintetbe kell vennie a kutatásnak, ha a két történetfilozófiai „irány” egybevetésére tesz kísérletet. Kant néhány alapelvet körvonalaz csupán, polemikus hangot üt meg, és a maga általános rendszere, a maga gondolkodásmódja szempontjából bírál és hiányol. Módszertanilag Kantnak sem lehetett a kiépülő történetbölcseletben bővebb kelléktára. Lássuk azonban magát a szerzőt.

Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgári szemszögből című cikkében,3 amelyet történetfilozófiai krédójának szoktak tartani, ezt írja: „Akármilyen metafizikai fogalmat alkosson is az ember az akarat szabadságáról, az akarat szabadságának jelenségeit, az emberi cselekvéseket általában természettörvények határozzák meg éppúgy, mint minden más természeti eseményt. A történelem, amely e jelenségek elbeszélésével foglalkozik, azt reméli, hogy bármily mélyen rejtezzenek is ezek okai, ha az emberi akarat szabadságának játékát nagyban szemléli, képes felfedezni annak szabályszerű menetét, s mikéntjében, amely az egyes szubjektumokon zavarosnak és szabálytalannak látszik, az egész nemet tekintve felismerheti a kezdeti adottságok állandó, bár lassú fejlődését.” A szkeptikus megjegyzés azzal zárul, hogy szerinte nincs még a történelemnek, az emberi történet törvényeinek Keplere vagy Newtonja, mert csak egyes szándékok, egyes természeti célok meglátásáig jutottak.4

Félretesszük hát e nehéz diót, és meghagyjuk az utókornak –mintegy ez a kanti gondolat lényege akkor, abban az évben, amikor Herder monumentális műve, az Ideen I. része – éppen a megoldhatatlannak mondott rejtély „megoldásaként” – és az erről szóló negatív Kant-recenzió megjelent.

Herder, aki – ma már bizonyos – a legjobb Kant-tanítvány volt, kitűnően ismerte mesterének minden gondolatát, és diákjaként, majd követőjeként is újra meg újra átgondolta ezeket, nem találta magát Keplernek, de a nagy feladat felvállalását elodázhatatlannak látta: „Ha gyenge kézzel is, lerakta néhány alapkövét annak az épületnek, amelyet csak évszázadok tetőzhetnek be.”5

Herder tehát sem Kepler, sem Newton helyét nem követelte magának, ám némi joggal sértődött meg mestere recenzióján.6

A furcsa az, hogy elvont, elvi szempontból Kant is, Herder is egy természettudományos orientációjú történetfilozófia híve volt. Mindketten látták, hogy a korban egyedül tekintélynek örvendő természettudományos törvényhez hasonló társadalmi–történeti törvény lenne a felderítendő. Herder – minden nehézséget látva, illetve érezve – belevágott, és lépéseket tett a kor viszonyai között arra, hogy valamelyest legalább a kultúra fejlődése terén tisztázza a helyzetet. Melyek voltak tehát in concreto e törekvései, melyek Kantot nem jellemezték?

Herder – ellentétben Isaiah Berlin másutt Herdert nagyra becsülő interpretációjával7 – sem Vico-kompilátor nem volt, sem kanti rendszerépítő nem kívánt lenni. 1. Tudva tudta ugyanis, hogy ha korában nem áll fenn még a természettudományok és a kultúrtudományok pontos elkülönítése, úgy előfeltétel hiányában a történetfilozófia rendszerezésére sem kerülhet sor. 2. Herder történeti természettörvények kimutatására törekedett, ami nem zárta azonban ki a nála meglévő individualizáló tendenciát.

Individualizálni a világ kulturális-történeti jelenségeit – ez Herdernél nem az egyetlen, s nem a fő tendencia. (A tudományok 17–18. századi atomizálódó széthullása, amely Vico esetében még fennállhatott, Herdernél nem lehetett magyarázó elv.)

Ugyanis a 18. századi történettudomány ennél bonyolultabb és sokrétűbb problémákkal küzdött: 1. domináltak az elvont racionalista fogalmak; 2. többségben voltak az elvont racionalista magyarázatok (pl. izolált tények kritikai vizsgálata); 3. éppen a rációfogalom hatására szakadás történt az általános és a különös (pl. az észigazságok és a történeti igazságok) között, mint azt már Lessing kimutatta.

Ezek voltak a történeti vizsgálatoknál a legfontosabb korproblémák, amelyekkel kapcsolatban – lett légyen szó az irodalom, a művészet vagy a társadalom történetéről – a kor filozófusainak állást kellett foglalniuk, valamilyen megoldást kellett kínálniuk, még ha ez részleges volt is.

Kant és Herder is ilyen kihívások elé került.

Herder történeti pozícióját – hasonlóan a Vico-éhoz – annyiban nevezhetjük egyedinek, hogy a felmerült korproblémákat nemcsak észlelte, konstatálta, hanem ezen felül megoldásukra is lépéseket tett.

1.   Az elvont racionalista fogalmakkal szemben történeti konkrétságra törekedett, s ezért a művelődés történetében, illetve anyelv történetében és elméletében kiindulópontként az egyedit,az individuálist kereste, kutatta. Ezt a koncepcióját számos példával lehet szemléltetni. Az egyik – ami Kantnál fel sem vetődik – anemzetinek (das Nationale) egyfajta korhoz kötött felfogása,melynek értelmében a nemzeti kultúra nem értékelhető absztraktmódon, hanem konkrét, a mindenkori korban megjelenő formájában szemlélendő. A történeti individualitást kereső Herderugyanakkor elismerte a korok közötti kontinuitást is.

2.    A racionalista egyoldalúsággal a sokoldalúságot állította szembe, és többtényezős magyarázatokra törekedett, vagy arra, hogy az adott kor egészét („a kor szellemét”) ragadja meg. E gondolat – a kanti logikai rendszerezésnél megálló szemlélettel szemben – abban is kifejezésre jutott, hogy egy kor igazságfogalma vagy szépségfogalma úgy ismerhető meg, ha előzőleg e kor kultúráját, nyelvét alaposan megismertük.

3.    A rész és az egész, az egyedi és az általános viszonyának elemzése során közel kerül a különös fogalmához, aminek az a jelentősége, hogy ebben a korban erre egyedül Goethe tett kísérletet esztétikai fejtegetéseiben.

Mindezek alapján nem Kantot, hanem Herdert illeti az a szerep, hogy a történetbölcselet előrehaladásában az összekötő, a közbülső tag lehetett Vico és Hegel között.

Herder végigtekinti az egyes korok – és népek – jelenségvilágát, majd a végén, úgy tűnik, ebből általános törvényeket von le, rövid összefoglaló megfogalmazásban.

Kant egészen a jövőbe utalja a történetfilozófia megalkotását, erre elvi okokból sem vállalkozik, de majdani fontosságát nem kérdőjelezi meg (lásd a 9. tételt8).

Herder elvileg szigorúan kitűzi maga elé a történeti törvények felismerésének feladatát. Ugyanakkor a konkréttól az elvonthoz, a törvényekhez („általános tanulságok”) vivő út meghatározása a gyakorlatban nagy, megoldatlan módszertani problémája marad. A történeti törvények létére vonatkozó meggyőződését a világban lévő egyetemes összefüggés panteisztikus felfogására építette. Ám amennyire érdeme ennek az egységnek a meglátása, annyira befejezetlen vagy nem meggyőző ennek sokszor puszta demonstrálása, konstruálása. Kelemen János helyesen írja,9 hogy herderi módon a jelenségek mély analízise nélkül nem lehetett a történeti törvényekhez eljutni.

Kant helyesen közelít az individuum és a nem viszonyának tételéhez: „Az emberben [...] az észhasználatot célzó természeti adottságok csak a nemben fejlődhetnek ki teljesen, nem pedig az individuumban.”10 Herder itt tovább megy: nála az emberi képességek társadalmisága és történetisége a szellem változásaiban jut kifejezésre: a nemzeti szellemben, a nyelv szellemében. A nyelv társadalmi, benső közösségi lényegének gondolata új látásmódot indított el, melynek távlatai messzire vezetnek.11

A két gondolkodó közti feszültséget az elméletben és a módszerben megnyilvánuló különbségek váltották ki. Herder következetlenséggel vádolta a Kritikák Kantját, amiért nem vitte tovább ifjúkori fejlődéselméletét, amelyet Az ég általános természettörténetében még oly vonzóan képviselt. Kant pedig abban marasztalta el Herdert, az Ideen szerzőjét, hogy nem az őáltala képviselt tudományelméleti módszertannal élt, hanem intuitív eszközökhöz – pl. sejtésekhez, nem definiált fogalmak bevezetéséhez (pl. Kraft) folyamodva érte el sikereit (lásd pl. az ember felegyenesedett járása tételének történeti jelentőségét).

Herder nagyon sokat köszönhetett Kantnak, a königsbergi impulzus életre szóló volt számára. Tudományos korrektségben, szorgalomban, a tudás távlatainak keresésében is követője volt. Egészében véve így tudott nagy életművet létrehozni, amely kiegészítette, végső soron gazdagította Kant óriási életművét, és számos további inspirációt adott.

1 Herders Vorlesungsnachschriften. In H. D. Irmscher (Hrsg.): I. Kant – A us den Vorlesungen der Jahre 1762 bis 1764. Kölner Universitätsverlag, Köln, 1964, 9, 51, 89. skk., 138.

2        J. G. Herder: Kritische Wälder. Berlin, 1878, 202.

3 In I. Kant: Történetfilozófiai írások. Ictus, 1997, 41–58.

4        I. m. 44.

5        Herder: Ideen zur Philosophie der Geschichte der MenschheitAufbau. Berlin–Weimar, 1965, 51.

6 Herder levele F. H. Jacobihoz, 1785. febr. 2. In Herders Briefe.Volksverlag Weimar, 1959, 244–245.

7 Isaiah Berlin: Vico und Herder. London – New York, 1976, 67–68.

8 I. m. 57–59.

9 Kelemen János: Az ész képe és tette. Atlantisz, 2000, 51–62.

10   Kant: Az emberiség egyetemes történetének eszméje világpolgáriszemszögből. In Történetfilozófiai írások. Id. kiad. 63.

11 Herder: Ideen... Id. kiad. 1/136, 139, 180.

 
 
kapcsolódók
» a Kellék honlapja
» impresszum 1994-2004
 
további folyóiratok

» A Hét
» Altera
» Altera
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Magyar Hírügynökség Jelentései 1983–1989
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék