In memoriam Bretter György

Szerencsés generációnak nevezném magunkat amiatt, hogyBretter György tanítványai lehettünk, ugyanis előadásain keresztül olyan szellemi alappal vértezett fel, amely elengedhetetlenfeltétele a valós alkotói tettnek.

Tőle hallottam először a „különösség kategóriája a művészetben” értelmezést, aminek lényege jóval később tudatosult, kristályosodott ki bennem.

Útravalóul tanítványainak, beleértve jómagamat is, a következőket ajánlotta: „Anyagi és szellemi kivetülésében ismerheti csakfel önmagát; az egyedi ember magából azt látja csak tisztán, amitkisugárzott önmagából – másokért.”

Ezen nemes célirányú bölcselet lökést adott és egyben ösztönzést az alkotói munkára, talán meglátta bennem azt, hogy a művészi hivatás buktatókkal teleaggatott útján lesz majd erőm megkapaszkodni.

Hitvallásomat is Bretter György útravaló esszenciájára alapoztam: „Szeretném, ha szobraim kis tükrök szerepét töltenék be,melyek előtt a szemlélő felfedi majd önnönmaga legbensőbbrendüléseit.”

Ikaroszról megfogalmazott írása az örök titkokat, az élet értelmét fürkésző „úttörő” emberről szólt, arról a figuráról, aki abukás lehetőségével is tisztában volt – ez hatott rám ihletforrásként, melynek eredménye egy dombormű, egy szerény illusztrációféle, amit pályafutásom egyik legsikeresebb munkájának tartok, és ami egyben egy tiszteletteljes kései köszönet is azon nagyszerű embernek, akit tanítómesteremnek tartok.

Az alkotás teljében eltávozott Bretter György hiányát manapság nemcsak közösségünk érzi egyre erőteljesebben, hanem ezegy fájdalmas hiátus a világ számára is.

Talán üdvös lenne azon cselekedet, ha valaki tanítványai közül(rengetegen voltak, óráit zsúfolásig telt termekben tartotta) összegyűjtené szóval elmondott tanításait több évfolyam jegyzetfüzeteiből, úgy, ahogy azt Burján Emil gyergyószentmiklósi szobrászművész tette Földes László előadásaival.

Mindkét tanárom iránti tiszteletemet és egyben kései köszönetemet próbáltam kifejezni a róluk elkészített portrémmal is.

Vetró András szobrász