Kellék
filozófiai folyóirat

    folyóiratok   » Kellék
  szerzõk a b c d e f g h i j k l m n o p r s t u v w x z  
  keresés á é í ó ö ő ú ü ű ă â î ş ţ
  összes lapszám » 23. szám, 2003 ( „Szövegek és körülmények”) »
 


| észrevételeim
   vannak


| kinyomtatom

| könyvjelzőzöm


 
 



 
 
Az ideológus és az ő nyelve

Az ideológus és az ő nyelve

BRETTER GYÖRGY

Eddigi munkáiból, beleértve ez utóbbit is,1 ma már kiderül,hogy Gáll Ernő nem csupán politikai eszméit, de ideológiájánakegészét is az államhoz való viszonyban alakította ki. Ideológiája –a marxi–lenini ideológia, illetve ennek erővonalain elhelyezkedőgondolatok, információk, politikai tények – természetes módonállt szembe a polgári-földesúri társadalom felépítményével, s pontosan ennyire természetesen találta meg eszményét a nálunk1947 végén létrejött államban. Ez a hatalom, és Gáll Ernő gyakran hangsúlyozza ezt, képes önkorrekciókra, mert marxista pártvezeti, és a marxizmus lényegéhez tartozik a hibák felismerése,illetve – és ez bizonyos szempontból még fontosabb – képes akülönböző, egymást követő fejlődési szakaszoknak megfelelőenalakítani politikáját. A marxista párt képes erre, mert, amint eztGáll Ernő aláhúzza, a párt a munkásosztály érdekeit képviseli, amunkásosztály pedig objektíve érdekelt lévén a haladásban, tulajdonképpen az emberiség ügyét valósítja meg.

Nyilván az állami keretekben élő emberiségét, azét, amelynekközösségi viszonyait az állam képviseli, amelynek érdekeit a marxista párt fogalmazza meg és politikája révén ez a párt tudatosítjaa tömegekben. A gyakorlat ezek szerint a párt politikájának végrehajtása, a szervezett és tervszerűsített cselekvés, a társadalomravonatkozó teoretikus gyakorlat pedig a hűség jegyében végzettideológusi munka. Az ideológus terjeszti a marxizmus-leninizmuselveit, népszerűsíti a pártpolitikát, és felhívja a figyelmet az életben felvetődő új jelenségekre, illetve az esetleges hiányosságokra.A hűség és a fegyelem dialektikus viszonyában az ideológus végső soron a hűség nevében fegyelmezett: tudja, hogy igaz ügyetszolgál, tudja, hogy a valóság megváltoztatása szervezett és öntudatos tevékenység, tudja, hogy ezt a tevékenységet irányítanicsak a párt képes, tehát vállalja a fegyelmet.

Az intézményekben való gondolkodás – nevezzük eztetatisztikus gondolkodásnak – orientálja tehát Gáll Ernő eszmevilágát. Az intézmények, a párt és az állam értéket jelentenek számára: tapasztalatai a legfőbb erkölcsi (magatartásbeli) jó és alegfőbb társadalmi igazság letéteményeseként mutatják a pártotés az államot. Ha konkrét esetekben a történelmileg egyáltalánmegvalósítható jó és igaz nem találja meg a kibontakozás megfelelő formáit, akkor az ideológus éppen ezekért a formákért lép beaz eszmék szorítójába. Küzdelmeinek másik területe a nemmegfelelő (vagy éppen ellenséges) ideológiák világa: ezek tévedését elsősorban nem logikai eszközökkel kell kimutatni, hanemazoknak az értékeknek a felmutatásával, amelyeket az ideológusképvisel, illetve annak kimutatásával, hogy az ellenfél értékpremisszái az értékhierarchia alsóbb szintjein helyezkednek el, mintaz egész emberiség ügyét képviselő pártideológus értékei.

A formák keresése, az értékek felmutatása egy meghatározottterületen – a nemzeti kérdés területén –, tegyük hozzá: az össztársadalmi mozgás részeként értelmezett nemzeti problematikaterületén: ez Gáll Ernő könyvének tartalma. E tartalomról szólvaóhatatlanul eszünkbe jut az a régi tétel is – hiszen szerzőnk gyakran említi –, hogy nincs tartalom forma nélkül. Gáll Ernő gondolatai a politikai nyelv formájában születnek meg. A marxi–leninipártpolitika nyelvén beszél, tehát eleve visszautasít mindent, amimás nyelven kerül kifejezésre. Ha pozitív mozzanatokat fedez felmondjuk az ellenfélnek tekintett szerző gondolataiban, akkor eztis átfogalmazza a maga nyelvére, nem törődve azzal, hogy ígynémi egyszínűség jön létre. Néha az a benyomásunk, minthamindenki azonos nyelven beszélne.

Gáll Ernő óriási toleranciával közelít a nézeteitől eltérő, dejószándékúnak tekintett álláspontok felé. Toleranciája ideológiaimegalapozottságú nyelvi tény: azzal toleráns, hogy a maga nyelvére fogalmazza át, vagyis nyelvileg integrálja e másoknál pozitívnak tekinthető álláspontokat. Csak egy példát erre azátfogalmazásra: Gáll Ernő, az érték és érdek viszonyát taglalva,Gunnar Myrdal álláspontját ismerteti: „Gunnar Myrdal – haladónyugati társadalomtudós és közéleti személyiség – fontos helyetbiztosít a kutatásban az értékpremisszáknak. A társadalomtudományok – szerinte – akkor tesznek eleget megismerő és társadalom-átalakító szerepüknek, ha az alkalmazott értékpremisszákatnyíltan kifejezik. A kiválasztás azonban nem lehet önkényes.Relevánsnak és szignifikánsnak kell lennie.” Ezután idézi Myrdalt:„Ez annyit jelent, hogy meg kell felelnie a társadalomban létezőcsoportok valóságos értékeléseinek, méghozzá olyan csoportokénak, amelyek elég nagyok, vagy egyéb okok miatt elegendő hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy értékpremisszájukat realisztikussá tegyék.” Majd ismét Gáll Ernő következik: „A relevanciamyrdali fogalma tehát azt fejezi ki, hogy az illető társadalom vagy csoport érdekei és eredményei szabják meg az értékek kiválasztását.” (24.) Látjuk, hogy a szöveg három részből áll: 1. Myrdal bemutatása, az idézet hitelesebbé tétele azzal, hogy haladó tudósként ésközéleti személyiségként jellemzi, ideológiai szalonképességét igazolja, továbbá Gáll Ernő mindig jelen levő pedagógiai szándékait figyelhetjük itt meg; 2. a Myrdal-idézet; 3. az idézethez fűzött reflexió.

És éppen a reflexió esetén válik gondolkodói stílusa tartalmivá.Ugyanis nem arról beszél, nem azt gondolja tovább, amit az idézetben olvasott, hanem, amint azt az igazi ideológusok teszik, csaka maga meggyőződéseit mondja. Tehát nem azért, mert GállErnő sajátos módon csinálja az ideológiát, hanem mert egyetlennyelvben tud csak gondolkodni, mert minden egyéb nyelvből csakannyit ért, amennyire szüksége van, hogy érveit súlyosabbá tegye.Azzal, hogy elfogad, és azzal, hogy elutasít, illetve kritikailag tesziezt. A fenti idézet második részében szó sem volt arról, hogy valamely társadalmi csoport érdekei és eredményei szabnák meg azértékek kiválasztását, hiszen Myrdal a társadalomtudományokrólbeszél, s csupán annyit mond, hogy ezek kénytelenek tudomásulvenni a társadalmi csoportok valóságos értékpreferenciáit, de egyszót sem ejt – legalábbis ebben az idézetben – az érdekek és azértékek viszonyáról. Az értékeknek érdekekre való ilyetén redukciója amúgy sem védhető álláspont: ellentmond a tapasztalatoknak, de egy (elméletileg) középszintű kategóriarendszernek is.

De ez a tolerancia mást is jelent: Gáll Ernő a szakirodalom felhasználásával nagymértékben nagyította a nemzetiségi problémamegközelítésének elméleti és szociológiai kereteit. Nem kétséges,hogy most számos kérdést másképp látunk, mint ezelőtt, hogy areális problémák felvetésének módjában is másképp járunk majdel, mint ezelőtt.

Gáll Ernő persze nem tud kibújni ideológusbőréből, és nemtudja – nem is akarja – megtagadni saját értékpreferenciáit. És ezaz értékpreferencia a humanitás általánosan elfogadott értékeimellé felveszi a marxizmus–leninizmus nemzeti–nemzetiségi teóriáját és azokat az intézményeket, amelyek az ideológiát az empirikus világban megvalósítják. Értékpreferenciái természetesenelfogulttá teszik, de ő vállalja ezt az elfogultságot, sőt: azzal, hogy azintézményeket az értékek színvonalán tárgyalja, tulajdonképpenezeknek is idealitást tulajdonít: lehetséges tökéletességükből részesülaz empirikus intézmény, amely a tökéletesedés immanens útját járja.

Ideológiai álláspontján belül éppen a lehetséges (ideális) és amegvalósult ellentmondás izgatja, és éppen itt válik problémaérzékennyé. Szilárd ideológiai talapzatokról beszélhetnénk tehát: amegvalósult, noha hátrányban van az értékhez (eszményhez, ideálishoz) képest, mégis haladást jelenthet a lehetséges tökéletességútján: a praktikus célkitűzések éppen ezt a haladást szolgálják. A maga nemében valami tökéletes lehet anélkül, hogyabszolút értelemben az volna: a feladat éppen az, hogy gyakorlatilag megvalósítsuk mindazt, ami megvalósítható az adott korban.

Adott kor: Gáll Ernőt nem hozza zavarba az, hogy az önmagalehetőségeit megvalósító kor és az ideális-eszményi között elméletileg nehéz dolog átmenetet találni; az ideális (eszményi) megfogalmazói és adott szinten való (lehetőség szerint való) megvalósítói is mi vagyunk, sőt mi vagyunk az intézmény is, amely mozgósít erre, de egyúttal a megvalósulás ideális kerete is. Az intézményesített cselekvés ideológiája ez, amely kiküszöböli az egyénit, ésa partikulárisból is csak az egyetemeshez közelítőt őrzi meg. Ígyválik reprezentatívvá a múlt minden – intézmények nevében ésintézmények által végrehajtott –, haladó tendenciát képviselőmozgalma, s mivel könyvének témája a nemzeti mozgalom, illetve a mozgalmak révén megvalósuló nemzeti önismeret, így válika nemzeti haladásért vívott intézményesített küzdelem az újabbkor eszményeinek hordozójává, releváns és jobbára reprezentatívtörténelmi ténnyé, releváns, de nem reprezentatív intézményenkívüli mozgalmak példaképévé.

Szerzőnk azonban nem foglalkozik magával a mozgalommal,azzal, ahogyan a tömegek gyakorlatában a nemzetiségi lét nemzetiségi mozgalommá szerveződött, ahogyan a spontán mozgalom létrehozta a maga intézményi kereteit. A kész kereteket kapjuk csupán, a már kialakult intézményeket, az intézményiesítettcselekvést, roppant keveset mond a létként átélt nemzetiségről,noha tudjuk: a nemzetiségi intézmény puszta keret, ha nem areális nemzetiségi mozgalom létérdekeit képviseli.

Ezen gondolatkörön belül Gáll Ernő rendkívül izgalmas dolgokról ír, illetve vitális problémákról ebből a kérdésfelvetésbőlkiindulva elmélkedik. Idézzük könyvének néhány reprezentatívsorát: „E szempontok alapján [a művelődési eszmény és a társadalmi ideál dialektikus viszonyáról volt szó az előbbiekben] nemcsupán a romániai magyar művelődést munkáló kultúrpolitikaidőszerűségét, hanem e feladat bonyolultságát is tudatosíthatjuk.Hagyománynak és modernségnek, romániai létparancsoknak ésvilágigényeknek, a humaniórák és a tudományos műszaki forradalom követelményeinek kell ugyanis oly módon megfelelnie,illetve eleget tennie, hogy maximálisan biztosítsa az itteni magyarság alkotó erőinek kibontakozását.” (99.) Egy oldallal elébb anemzetiségi mikrokultúrával kapcsolatban ezt írja: „E mikrokultúrákkibontakozása, önállósulása az ösztönösség és tudatosság kölcsönhatásában alakul, ám az adminisztratív beavatkozástól és manipulációtól mentes irányítás ez esetben (tekintettel a művelődés fokozott jelentőségére a nemzetiség életében) hatványozottan nélkülözhetetlennek, jótékonynak bizonyulhat. [...] E kultúrpolitikafeladatát alkotja továbbá azoknak a kereteknek a megteremtése,amelyek [...] a korszerű, szocialista tartalom fejlődését serkentik.”

Az idézetek áttetsző logikai szerkezete feleslegessé tesz minden kommentárt. Eszmény és intézmény, ideológia és haladás,feladat és megvalósítás lehetősége a szavakban rendre felsorakozik: a szavak között a jobbítás vágya, az érzelem, a csatlakozáskohéziós ereje. Persze ez is kettősség: a felsorolások, ezek azönmagukat racionálisnak tekintő kijelentéshalmazok racionálisanérzik magukat, az érzelmek pedig a ráció szavaként ünneplikrealitásukat. Nem csoda, hogy így van: Gáll Ernő mint nemzetiségi ideológus fogalmaz, de nemzetiségi mivoltában létéhez tartozik az is, ahogyan átéli nemzetiségi mivoltát. A nemzetiségtudomány művelőjeként saját illuzórikus tudatát – hiszen nincsilluzórikumtól mentes, érték nélkül való tudat – teoretizálja meg, smivel tudja, hogy a tudat eme csalfaságáról azért illik tudni, sőt atudományban illik ennek kereteit is kijelölni, Gáll Ernő a tudatlegmagasabb ideológiai szintézisére, a mindent átfogó marxizmusra és az ezt képviselő intézményre apellál.

Az egyén meghal – éljen az egyéniség. Ha az egyénnek nincsmódja arra, hogy létmozzanatként átélt helyzetét az egyéni cselekvésben haladja meg, ha nincs mód arra, hogy a helyzetükethasonlóképpen létmozzanatként átélő emberek csoportos cselekvésben alakítsák a világot, akkor nyilván csak két lehetőség marad: a cselekvésről való lemondás, vagy az emberek reális érdekeit tudatosító vezető erő által megtervezett-irányított csoportcselekvés. Ebben a cselekvésben az egyén már nem valamilyen empirikus világból indul ki, hanem a magasrendű intézményekbenmegtestesült empíriából, s pontosan azzal válik egyéniséggé,hogy maximálisan meghaladja egyéniségét.

Gáll Ernő gondolkodásmódjának logikáját vázolva keveset, sőthamisat mondanánk, ha nem ismertetnők közelebbről is azt azanyagot, amelyet ez a logika egységessé munkál. Könyvénekfejezetei mutatják azt a világot, amelyet ismer, s amelyet vele kellbejárnunk, ha mi is közelebbit akarunk megtudni róla. Szerzőnkugyanis olyan kérdésekkel is foglalkozik, amelyekkel nálunk senkimás rajta kívül. S bizonyos értelemben másutt sem: tipikusanhazai jelenség ő, írásai, gondolatvilága általában azt a helyzetet éspolitikát tükrözi, amely a nemzetiségi probléma sajátosan romániai vonatkozásait jellemzi. És ez rendkívül fontos: ha valakit mostvagy majdan az érdekel, hogy a nemzetiségét vállaló értelmiségihogyan látja a nemzetiségi lét problémáit akkor, ha az össztársadalminak tekintett érdekből indul ki, ha valakit most vagy majdanaz érdekel, hogy az össztársadalmit képviselő nemzeti érdekbőlhogyan lehet levezetni a nemzetiséget mint nyelvi és kulturális jelenlétet, akkor Gáll Ernő munkájában becses adalékokat találhat.

Tulajdonképpen arról van szó, amit Marx az egyéni és társadalmi viszonyaként elemzett, arról, amelynek prototípusa a kapitalizmus körülményei között a burzsoá és a citoyen viszonya volt.A nemzetiségi állampolgárként dolgozó ember munkája révén –amelyben társadalmisága megnyilvánul – a nemzeti érdekek megvalósulásaként épített szocializmust szolgálja; egyébként nemzetiségi. Vagyis nemzetisége az állam alkotmányában is garantáltmagánügy. A nemzetiségi kultúrát azért támogatja az állam, mertez egy nagyobb csoport magánügye, amely szükséglet formájában jelentkezik, tehát támogatása állami érdek. E szükséglet kielégítésén túl minden az össztársadalmi-nemzeti érdekeket szolgálja: az ember társadalmiságát kifejező munka, a munkára felkészítő szakképzés egyértelműen a nagy közösség körébe tartozik.

A nemzetiségi létet Gáll Ernő a csoportok – szubkultúrák – kategóriájában értelmezi, vagyis partikularitásként az általánoshozviszonyítva. Ez az álláspont, hogy úgy mondjuk: irodalmi (szakirodalmi); ám időnként kevéssé pontos. Ha a kultúrát mint intézmények rendszerét értelmezzük, akkor ez a megközelítés kielégítő, ha azonban a tevékenységek történelmileg is, az aktuális által ismeghatározott rendszereként, akkor nem az. A nemzetiségi aktuálisan, nálunk, az egyén viszonya a kulturális intézményekhez, illetveaz egyén viszonya önmagához: társadalmiságát, mint láttuk, nemmint nemzetiségi, hanem mint szocializmust építő állampolgár éliát.

Gáll Ernő mégis termékeny szempontot visz be a nemzetiségről való elmélkedés egyébként oly unalmasan egyhangú publicisztikájába, amikor felveti a csoport, a szubkultúra fogalmát, amikorprogramatikusan közelít egy lehetséges nemzetiségtudományfogalomköre felé. Itt válik fontossá didakticizmusa is: ismertetiazokat az elméleteket, kutatásokat, amelyek nélkül fogalmunksem lehetne arról, hogy miképp kellene elképzelnünk a nemzetiségtudománynak tekinthető gondolatrendszert. Persze ma mégnem lehet megmondani, hogy itt valóban tudományról beszélhetünk-e, avagy csupán a nemzetiségi helyzet szociológiai tanulmányozásának szükségességéről. Szerzőnk felvet jó néhány szociológiai fogalmat, amelynek fontos szerepe lehetne az utóbbi lehetőség megvalósításában, de keveset törődik a nemzetiségi lételméleti értelmezésével, ami viszont megakadályozza abban, hogya felvetett szociológiai fogalmakat operacionális fogalmakkéntalkalmazza. Így aztán ezek az írások nem az empirikus kutatástszorgalmazzák, hanem – paradox módon – valamilyen nemzetiségi elmélet külsőségeit öltik.

De ebben is hűséges kifejezője a realitásnak; vagyis úgy kellfelfognunk ezt a sajátosságot is, mint a reális helyzet kifejeződését. Nem győzzük hangsúlyozni: Gáll Ernő a realitás rögzítője,akit mindenben a kommunista pártosság vezet, vagyis az adottszituációt „elfogultan” értelmezve is biztos abban, hogy álláspontja egybeesik az igazsággal. Ez az ő stratégiája; taktikái is ezt astratégiát szolgálják, azt a hitet, hogy a partikuláris végső célja azáltalános ügy szolgálata, az általános pedig azonos az igazzal.

Az igaz megvalósulásához vezető rögös út bárkit is moralizálásra késztethet. Persze még inkább, ha értelmiségi az illető, hanem kapcsolódik elég szorosan a termelés, illetve a termelésirányitás politikai szférájához, vagyis ha ezt a rögös utat nem akonkrét tevékenység szférájában, hanem pusztán tudatábanegyengeti. Ez a tudat ugyanis mindent bekapcsol az erkölcsi kérdések, a meggondolások és értékelések körébe, s az értelmiségiilyenkor a prospektív látásnak a meggondolásokat félrevezető„pozitivitása” helyett a tettek erkölcsi következményeit latolgatja.Gáll Ernő igazi humanistaként moralizál, sőt könyvének jelentősfejezete (Éthosz és ethosz) főként morális kérdésekkel foglalkozik.De jobbára ez a tartalma a könyv utolsó fejezetébe foglalt írásoknakis (Műhely). Ha ezt a tényt egybevetjük az eddig elmondottakkal,akkor kiderül szerzőnk intellektuális arculatának összetettsége is:gondolkodóként moralizál, moralistaként gondolkodik; reálpolitikusként taktikázik, taktikusként a stratégiát keresi; teoretikuskéntempíriához nyúl, az empíriák körében teoretikusként nyilvánulmeg.

Éppen ezért képes a legpontosabban követni a lehetőségeket,a munkája éppen ezért válik kordokumentummá; kifejezi a kort, aviszonyoknak azt a rendszerét, amelyben élünk. S ez az, amijelentőssé teszi. Két dolog tesz tehát jelentőssé egy ilyen munkát:az egyik az, ha a mű értelmezi a világot, ha fogalmi apparátusaképes az interpretálandó tényanyagot a kor „leleplezésére” felhasználni, ha olyan reprezentatív tényanyagot „dob” fel, amely afogalmi apparátust radikális következtetések megfogalmazásárakészteti. Az ilyen típusú munka elsősorban elméleti jellegű. Nyilván jelentőssé teszi a társadalomtudományi írást az is, hogy a„dolgok állását” rögzíti azzal a fogalmi apparátussal, amely atények előidézőinek nyelvén fogalmazza meg a reális helyzetet,úgy, ahogy ez a realitás az általános érdeket megfogalmazó pártpolitikájában jelentkezik. Gáll Ernő, e két lehetőséget látva, végülis az utóbbit választja, s ez a választás tudatos: könyvének előszava bizonyítja, hogy szerzőnk dokumentumot akart írni koráról,tükre kívánt lenni annak az álláspontnak, amely az általánostrészesíti előnyben, s ez a törekvés jószerint sikerrel is járt, hiszenszerzőnk mindazt leírja, ami választott nyelvén leírható, és végiggondol mindent, ami választott álláspontjáról végiggondolható.

1 Tegnapi és mai önismeret. Kriterion, Bukarest, 1975. Az idézetekerre a kiadásra vonatkoznak.

 
 
kapcsolódók
» a Kellék honlapja
» impresszum 1994-2004
 
további folyóiratok

» A Hét
» Átalvetõ
» Bázis
» Ellenpontok
» Erdélyi Fiatalok
» Erdélyi Gyopár
» Erdélyi Irodalmi Szemle
» Erdélyi Mûvészet
» Erdélyi Múzeum
» Erdélyi Társadalom
» Glasul Minoritãților
» Glasul Minoritãților
» Helikon
» Hitel
» Korunk
» Közgazdász Fórum
» Látó
» Magyar Kisebbség
» Proiectul “Digitalizare pentru interculturalitate II”
» Provincia
» Romániai Magyar Jogtudományi Közlöny
» Székely Közélet 1928-1937
» Székelyföld
» Székelység 1905-1915
» Székelység 1931-1944
» Új Kelet
» Web

 
     

(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2018
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék